Megégtünk, megáztunk, ráfázunk, megint megint megégtünk-de a vége bronzérem!
Tolna megye csapata, csakúgy, mint az előző években, idén is a Timár Mix jelentős támogatásával vághatott neki az LI. OHCSB-nek. A megmaradt néhány szponzorunknak, és a TOHOSZ-nak köszönhetően minden feltétel adott volt a sikeres szerepléshez. A csapat a tavalyihoz képest több helyen is változott. A legnagyobb veszteség Mérges Máté kiöregedése volt az U18-as kategóriából, őt Blázsovics Attila próbálta pótolni. U23-ban az újdonsült bajnoki ezüstérmes Laszlóczki László nem tudott rendelkezésre állni, mert diplomaosztója volt. („Gyenge alibi” – kommentálta tömören Czakó Jani…) Szerencsére U23-ban a „bőség zavarával” küzdünk, hiszen van még ebben a kategóriában egy Mérges Máténk, egy Márton Istink és egy Somogyi Milánunk. Hármójuk közül Milánra esett a választás, elsősorban méltányossági alapon, hiszen utolsó éves a kategóriában. A felnőtteknél Fótyék Péter és Földi Csaba helyett Kiss Áron és Pintér Zsolt versenyzett, más helyeken maradt a tavalyi csapat. Gergely Máté helye az U14-ben, Antal Grétáé a női kategóriában megkérdőjelezhetetlen, hiszen mindketten tagjai a magyar válogatott ekretnek, VB-részvevők. Heimann József, Dömötör Attila és Czakó Jani pedig évek óta szinte állandó tagjai a felnőtt „különítménynek”. Az erőviszonyok alapján a reális célkitűzés a 4-8. helyek megszerzése volt, bár volt olyan csapatvezető is aki a „titkos favoritok” közé sorolt bennünket.
Csapatunk csütörtökön reggel, a számunkra kijelölt boxnál gyülekezett, majd kapitányunk, Martin Gábor vezetésével nekiláttunk az etetőanyag és a föld elkészítéséhez. Közben Gabi elmondta mindenkinek az aznapi feladatot. Tíz órától szikrázó napsütésben kezdtünk el horgászni, különböző technikákkal, a kapitány által kigondolt szisztéma szerint. Pintér Zsolti kis híján sírva fakadt, amikor az egy óra kötelező snecizést meghallotta… Fogási eredményünk a többi csapathoz képest átlagos volt, de nem a minél több hal fogása volt az elsődleges cél. Az edzés befejeztével elfoglaltuk szállásunkat, elfogyasztottuk a szállásadónk, Roland által kínált bőséges és kiváló vacsorát (nem mindenkinek sikerült megenni, nem a minősége, hanem a mennyisége miatt). Majd megbeszélés, szerelés következett és a másnapi feladatok kiosztása. Csakhogy másnap egy más nap volt, hogy idézzek a Micimackóból is! (Még az is passzolna ide, hogy „ma viharnap van Malacka”). Eleinte legfontosabb horgászeszközünk egy 4×4 m-es pavilon volt, ami hogy, hogy nem előkerült Várszegi Gábor autójából. Ez alatt kucorgott szakadó esőben az egész csapat, azon morfondírozva, hogy lehet-e, érdemes-e ilyen időben horgászni. Végül győzött a horgászvér a józan ész ellen, és atöbbi csapathoz hasonlóan elkezdtünk horgászni, elsősorban a matchbotos technikára alapozva. Kár lett volna kihagyni az edzésnapot: a frontos időben szinte habzsolt a hal, kiemelkedő fogások születtek, a végére pedig az eső is elállt. Kár, hogy előtte sártengerré változtatta a pálya mögött területet. Délután szerelés, megbeszélés, vacsora következett, közben intenzív időjárás-elemzéssel.
A szombat reggeli sorsolást, megnyitót követően mindenki sietve indult elfoglalni a kisorsolt helyét, bár Nagy Attila a megnyitón felhívta a figyelmet a kajak-kenu centrumon belüli óvatos közlekedésre. Úgy hiszem, mi jobban vigyáztunk a kajakos gyerekekre, mint saját edzőik: pont a legnagyobb forgalom, a kiinduló kétszáz autó közé engedték ki a reggeli futóedzést…
A szombati nap nem úgy alakult, ahogy elképzeltük: Czakó Jani „kötélre került” (néhányan helyeselték is, hogy itt az ideje…), Gergely Máté pedig félidőben botját törte. A hal is rosszabbul evett, mint pénteken, a felnőttek mind hosszú padkán ültek, szóval volt baj elég. A mérlegelés után kiderült, hogy a helyzet a vártnál is rosszabb. Máté négyese ugyan elfogadható volt, de Attila az U18-ban „elszállt”, túlizgulta a versenyt, utolsó lett. Gréta szektor ötöse az erős női mezőnyben több, mint használható eredmény volt, Milán hármasa az U23-ban pedig a csapat legjobb helyezése. Hanem a felnőttek! A két-két hatos és kilences azt eredményezte, hogy 53 ponttal a kilencedik helyen fordultunk… Lógó orral mentünk be a szállásra, ahol kielemeztük a napot, előkészítettük a másnapra szükséges eszközöket. Csekély vigasz volt számunkra, hogy a kiesők messze lemaradva voltak mögöttünk, mi előre tekingettünk. Úgy számoltuk, hogy jobb másnapi eredményekkel akár a 4-5. helyekre is feljöhetünk, nincs elérhetetlen távolságra a dobogó sem, bár ahhoz kisebb csodát kéne tenni!
Másnap valamivel jobb helyekre ültünk, mint szombaton, kivéve Milánt, akinek a D1-es helyéről tökutolsót pecáztak. A hal még rosszabbul evett, mint szombaton, egy-két óra után egyre több helyen kerültek elő a snecibotok, de a küszözés is elég nyögvenyelős volt. Mégis, mint a mérlegelésnél kiderült, ez volt a nyerő taktika U14-ben, hiszen a szektor 1-est küsszel csinálták. Máté hármasa jó alap volt az előrelépésre, és Attila is összeszedte magát egy nyolcas erejéig, jelezve, hogy nem ő a legrosszabb horgász a kategóriában. Antal Gréta is hozzátett egy hármast a csapatpontokhoz: az aranyos, kedves kicsi lány, akit évekig óvtunk, nevelgettünk, a szemünk láttára nemcsak gyönyörű nagylánnyá, fiatal nővé érett, a női mezőnyhöz is felnőtt. Milán hatosa a D1-ről nagy mentésnek számított, aztán pedig sorra jöttek a hírek a felnőttekről: Áron hármas, Attila kettes, Zsolti kettes ! Józsi egyese pedig feltette az i-re a pontot, a vasárnapi fordulót 28 ponttal megnyertük! Őrült számolgatás kezdődött, mire lesz elég a 81 pont. Úgy gondoltuk, akár még 4-5. helyre is feljöhetünk vele, de aztán Magyar Szilárd odajött, és gratulált a 3. helyhez! Rendkívül tisztelem Szilárd eszét, de nem akartam hinni neki… Pár perc után aztán kikerült az oszlopokra az eredménylista, ahol már láthattuk, hogy Ráckevét egy, Győr-Moson-Sopront három ponttal megelőzve tényleg dobogón végeztünk. – Igazán megborotválkozhattál volna fater! Hogy fogsz kinézni ilyen szőrösen a kupával? –korholt Peti fiam. Igaza volt, de kabalából nem borotválkoztam aznap reggel… Vagy tán tudat alatt én sem hittem, hogy fotózkodni kell ?
Az eredményhirdetéskor három boldog csapat gratulált egymásnak a dobogón: a Szolnokiak évek óta ott álltak a dobogón, de középre nemigen sikerült állniuk, Vas megye ezüstérmében a csapatvezető Magyar Szilárdon kívül nem sokan hittek, mi pedig a sírból hoztuk vissza a 3. helyet. Az elmaradhatatlan fagyizás után mindenki fáradtan, pecsenyére sülve, de boldogan utazott haza. Nekem pedig már csak annyi dolgom maradt, hogy még egyszer megköszönjem a versenyzők, a kísérők, a kapitány munkáját, a TOHOSZ és a szponzorok támogatását.
Dunaszentgyörgy, 2014. 07.17.
Fotyék János